Tisztelt Gyászoló Barátaim !

Nehezen formálódik a szó, amikor egy olyan baráttól kell búcsuznunk, akinek kivételes tehetsége , megvalósított mûveinek varázsa, meleg, szívbõl fakadó humora életünk közvetlen része volt. Most, hogy az emlékezet felidézi Kassowitz Félix Munkácsy-díjas grafikusmûvész, a nagyszerû, eredeti és utánozhatatlan karikaturista életének állomásait, mégis lassan oldódik a fájdalom, és a mély szomorúság mellé vigasz is költözik szívünkbe. Mert élete olyan teljes és kerek volt, mint maguk a Kasso rajzok, amelyekbõl végtelen angyali báj és magasrendû szellem sugárzott.

 Elõsször a mûvésztõl búcsúzom, a Magyar Képzõmûvészek és Iparmûvészek  Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Mûvészeti Alapja, a mûvészbarátok és kollégák nevében. Kassowitz Félix a magyar mûvészeti élet, pontosabban a grafika és a karikaturamûvészet legjelentõsebb alakjai között is kivételes helyet foglalt el. Kevés mûvésznek adatott meg, hogy megváltoztassa, újjá formálja egy teljes korszak grafikai stílusát, és ilyen hatást gyakoroljon közönségére és a mûvésztársakra egyaránt. A dekorumok, a Munkácsy-díj és az állami elismerések  jelzik, de nem fejezhetik ki azt az értéket, amit munkássága a magyar grafika számára jelentett.
Kassowitz Félix 22 éves koráig  szerkesztõségi gyorsíróként pontos és villámgyors írásjelekkel jegyezte fel a világ különbözõ helyeirõl érkezõ jelentéseket. Ez a gyorsíróceruza vált kezében a rajzoló mûvész eszközévé, és az élet jelei, melyekre érzékenyen figyelt, magasrendû karikaturáinak témáivá. Egy hosszabb ifjúkori betegség ágyhozkötöttségében a mindig kéznél lévõ ceruzával kezdett elösszõr karikaturákat rajzolni, hogy legyõzze a kórházi magányt és a betegséget. Ez a harmincas években történt Párizsban, és olyan jól sikerült, hogy nemsokára a Le Rire címû népszerû hetilapban láttak napvilágot az elsõ KASSO aláírással ellátott rajzok. Ebben az idõben Vértes Marcell és Major Henrik baráti segítségére is számíthatott a fiatal karikaturista. Hazatérése után az 1937-es évben számos budapesti lap, többek között a Pesti Hírlap, a Magyarország, a Tükör közölte munkáit. Majd késõbb részt vett a magyar rajzfilm megteremtésében is.
A pálya kezdetén George Grosz, a társadalmi igazságtalanságokat feltáró kemény rajzai voltak a példaképei, de az õ lírai alkata egy szívhez szólóbb, optimistább kifejezésmód után vágyódott. Rendkívüli következetességgel alakította ki a saját, teljesen eredeti karikatura stílusát. KASSO határozott vonalai a legteljesebb egyszerûségre és rajzi tisztaságra törekedtek. Példája egy csapásra megváltoztatta az eddigi szatírikus grafikai szemléletet és új, friss tavaszi légáramlatott teremtett a mûfajban. Az elõtte járó nagyságok, Mühlbeck Károly, a kiváló Gáspár Antal barokkos, bõbeszédû stílusát, a végtelenül egyszerû, világos, de gondolatokkal telített rajzolásmód váltotta fel. "Példája iskolát teremtett, és egész karikatura mûvészetünkre rendkívüli hatással volt. Ez történeti tény, melyet a karikatura történet írójának fel kell jegyeznie." írta róla  Szegi Pál, a kitûnõ mûvészeti író, a mûfaj máig is pótolhatatlan szakértõje.
KASSO munkásságát valóban fel kell dolgoznia a mûfajt ismerõ mûvészettörténészeknek, mert csak így fogjuk tudni felmérni igazi jelentõségét. Azt is fel kell tárni, hogy a KASSO rajzok bensõséges lírai tartalma, a tiszta gyermeki lélek mennyiben táplálkozott a népmûvészet õszinte kifejezésmódjából, kompozícióinak klasszikus tisztasága mennyiben építkezett a népmûvészet következetes rendjébõl. Mert Õ az egyszerûség zsenije volt, aki felismerte a népmûvészet és a karikatúramûvészet rokonságát.
Kassowitz Félix egy nehéz, válságos idõszakban, egy önmagával is küzdõ világban a gyógyító derû kincsesbányáját tárta fel számunkra. Ez a derû és biztonság nemcsak rajzaiból hanem emberi lényébõl is áradt. Öröm volt vele együtt dolgozni, ilyenkor mintha az öröm szó "ö" betûi is a KASSO emberkék arcaivá váltak volna. Rajzasztalán az Õ lelkének szabadsága, nyugalma és rendje fénylett. Atyailag segítette, bátorította a kezdõ rajzolót, javitgatva a botladozásokat, erõsítgetve az önbizalmát, és rávezetve az egyéni hang megtalálásának módszerére.
KASSO szabad és független lélek volt, soha nem pályázott kegyekre, de mindig síkraszált a pályakezdõ tehetségekért. Ha másokról volt szó, fáradhatatlan tudott lenni. A munka különbözõ fórumain, a Képzõmûvészeti Szövetségben, a kiállítások szervezésében és rendezésében a legbarátibb módon és a legnagyobb szakértelemmel járt el. Mindig az egész ügy sikere lebegett a szeme elõtt. Mindent tudott a szakmában, csak egyet nem:  gyûlölni. Ha haragudott is néha, haragja mögött mindig ott incselkedett valami bohókás manó, aki morcos kedvességével feloldotta a feszültséget. Mert KASSO tisztelni tudta a mások munkáját, végtelenül szerette az embereket, szerette az életet.
Legnagyobb  örömmel Péter fia sikereirõl szeretett mesélni, a látogatásokról és a biztonságos, meleg otthonról, melyet Bözsi felesége teremtett számára.
Most, hogy visszatér az életbõl, bátyja, Kassowitz Emil fogadja, a kitûnõ festõmûvész, akit én csak egy szép,  értékben a Masarel metszeteihez mérhetõ önarcképérõl ismerek KASSO szobájának a falán, és akit a háború vihara fiatalon ragadt el.
Az  utolsó búcsúszó legyen olyan, mint amilyen baráti együttléteinkkor volt: hadd szólítsalak neveden drága Félix. Az utolsó években zseniális rajzos rejtvényeket készítettél, de ezt az utolsó rejtvényedet nem tudjuk megfejteni ! Mégis, drága Félix, most, hogy a földi fájdalom eltávozott tõled, most már bolgog lehetsz, ahogy a neved is jelenti, mert életednek szép, pontos köre önmagába visszatért és egy teljes élet emlékét hagyja ránk, amely ott lesz ezentúl sok százezer, rajzaidat szeretõ ember emlékezetében. És Te magad ott leszel minden idõk rajzolóinak vonalaiban és szívében.
Drága Félix, Isten veled !